Ebben a vonzó darabban egy lágy köd borít egy nyugodt tájat, szinte álomszerű légkört teremtve. A tompa színek zökkenőmentesen keverednek, a szürke és halványkék árnyalatok uralják a vásznat. A távoli struktúrák, részben a köd által elrejtve, titokzatos érzést keltenek. A táj egyaránt tűnik nyugodtnak és melankolikának, meghívva a nézőt, hogy lépjen be csendes ölelésébe. A gondosan megkomponált kompozíció lehetővé teszi, hogy a szemed kecsesen vándoroljon az előtérből, ahol a föld színei rögzítik a jelenetet, a háttérben lévő homályos épületek felé. Olyan, mintha Monet elkapta volna azt a röpke pillanatot, amikor a természet és az emberi jelenlét harmonikusan, de rejtélyesen egyesül. Szinte érezni lehet a levegő nedvességét, hallani a levelek lágy susogását, és észlelni a csendet, amely mindent körülvesz.

A mű történelmi jelentősége ebben rejlik, hogy megtestesíti az impresszionizmus mozgalmát, ahol a világosság és az atmoszféra megragadása elsőbbséget élvez a részletes ábrázolásokkal szemben. Monet innovatív szín- és ecsetkezelési megközelítése arra hív minket, hogy értékeljük a spontaneitás szépségét és a természet múlandó tulajdonságait. Ez a festmény rezonál a nézővel, nosztalgia és nyugalom érzéseit keltve, visszhangozva az élet átmeneti természetét; a térben megfagyott pillanatról való mestermunka. Itt a művész nemcsak készségét mutatja be, hanem arra is buzdít, hogy mi is vegyünk részt saját tájértelmezésünkben, így részeseivé válva az élménynek.