A mű egy lenyűgöző hegyvidéki tájra vezeti a nézőket, ahol a csúcsok fenségesen emelkednek, az alakjaikat egy finom hólepel borítja. A felhők illanása táncol az apáknál, utalva a világ fölött rejlő titkokra, míg alul egy sor fehér épület fészkelődik a zöld domboldalon, tartós jelenlétet sugalmazva a természet nagyszerűsége közepette. A színek lágy, szinte álomszerű minősége fokozza a nyugalom érzését, mivel a palettában nyugodt kék árnyalatok helyezkednek el, amelyek egy tiszta eget idéznek, a földi zöldekkel egyensúlyban, amelyek megerősítik a jelenetet.

Roerich sima, folyékony vonalhasználata harmonikus kompozíciót teremt, meghívva a szemet, hogy erőfeszítés nélkül barangoljon a vásznon. A lenyűgöző hegyek és az alatta található szerény építészek közötti kontraszt a humánum és a természet közötti fenséges kapcsolatot tárgyalja, amely téma Roerich műveiben gyakran megjelenik. Ez a festmény nemcsak a táj lenyűgöző szépségét ragadja meg, hanem érzelmi reakciót is kivált, csodálatot és tiszteletet árasztva a természeti világ iránt. A 20. század elején készült, a korszak eszméivel együtt rezonál, hangsúlyozva a spirituális kapcsolatokat és az inspiráló erők által kibővített jelentés keresését.