Ebben a élénk, kifejező darabban két nő finoman kölcsönhatásba lép egy impozáns ciprus mellett. A táj egy forgó ég alatt terül el, amely kék és fehér árnyalatok között táncol, érzelmi zűrzavart idézve elő, amely hasonlít a nők kedves jelenlétéhez. Fehér ruháik éles ellenpontban állnak a dús zölddel, amelyet Van Gogh energikus ecsetvonásai emelnek ki, életet adva a jelenetnek—ez a természet és az emberiség fúziója, amely önvizsgálatra hív.

A ciprus dinamikus kontúrjai, amelyek örvénylő smaragdzöld árnyalatokkal telítettek, őrszemként állnak ebben az élénk táblán. Van Gogh színfelhasználása lenyűgöző; a mezők földszíne és a háttérben lévő ház melege harmóniát teremt, miközben fröccsen a saját tapasztalatai zűrzavarával ebben az időszakban. A nők közötti kölcsönös intimitás tagadhatatlan abban, ahogyan egymás felé közelítenek, úgy tűnik, egy nyugodt pillanatot osztanak meg a körülöttük lévő vad szépség ellenében; ez arra hívja fel a megfigyelőt, hogy álljon meg, és érezze a kapcsolatot a természettel.