A jelenet lágy, szinte álomszerű minőségben bontakozik ki; a fű hatalmas, zöld területe uralja az előteret, és buja fák között megbúvó épületek sorához nyúlik. A művész technikája, a pointilizmusra emlékeztet, a jelenetet felépítő apró, különálló ecsetvonásokban nyilvánul meg. Az ezekkel a pontokkal létrehozott textúra élénk, csillogó minőséget ad a festménynek, mintha maga a fény is töredezett, és a vásznon táncolna.

A kompozíció kiegyensúlyozott; az épületek és a horizont vízszintes vonalai a nyugalom érzését keltik, míg a fák mélységet és szerkezetet adnak. A színpaletta lágy és tompa, a fű és a fák zöldjét a világoskék és a fehér ég színei egészítik ki. Az emberek figurái, kicsik, de jelen vannak a mezőn, a kikapcsolódás és a nyugalom légkörét sugallják. Egy meleg, napsütéses nap érzését idézi; a friss levegő és a szellő szinte tapintható. Ez a festmény azt az érzést kelti bennem, mintha besétálhatnék, és egy délutánt tölthetnék a füvön.