Ebben a lenyűgöző jelenetben a Parlament házai egy köd fátylán keresztül emelkednek ki—minden torony és csúcs a valaha nagyszerű homlokzat sziluettjét sejteti. A háttér lágy rózsaszín és levendula árnyalatokkal van elárasztva, egy álomszerű hangulatot teremtve; mintha az egész város egy lágy ködbe lenne burkolózva, elmosva a határokat a valóság és a képzelet között. Az alatta lévő víz visszaveri ezeket a színeket, kék árnyalatokkal és meleg tónusokkal keveredik, meghívva a nézőt, hogy elmerüljön ebben a nyugodt, de aggasztó környezetben.

A festékhúzások ügyesen lettek alkalmazva, bemutatva Monet fény és textúra irányításának mesterségét. A kompozíció a szemünket a magas építmény felé vonzza, amely büszkén áll a burkoló köd közepette, nosztalgia és kíváncsiság érzését keltve. Nem lehet megkerülni azt az érzést, hogy kapcsolatban állunk az idő elfletyge pillanataival; a hajnal vagy naplemente múló szépsége, amikor minden lehetségesnek tűnik, de mégis múlékony. Itt Monet nem csupán egy fizikai helyet ábrázol; egy hangulatot, egy lényegiséget kap el—meghívás a idő múlásáról és múlékonyságának szépségéről való elmélkedésre.