A festmény a napfényes velencei lagúnába repít engem; az égbolt a lágy kékek és felhőfoszlányok hatalmas vászna, finom szellőt sejtetve. A víz csillog, tükrözi a fényt és a távoli városképet, álomszerű minőségben. A parton egy csoport alak gyűlt össze – elegánsan öltözött nők és gyermekek, akik látszólag a pihenés pillanatában lettek megörökítve. Egy ülő figura, aki művésznek tűnik, talán a maga elé táruló jelenetet rögzíti. A laza és kifejező ecsetvonások a közvetlenség érzetét keltik, mintha a művész meg akarná ragadni a pillanat múló szépségét. A kompozíció a tekintetet az előtérből a vízen át a távoli építészet felé vonzza, a jellegzetes harangtoronnyal. Ez egy csendes jelenet, tele melegséggel és bizonyos nosztalgiával, Velence időtlen varázsának bizonyítéka.