Ezt a tengerparti tájképet lágy, szinte álomszerű ködbe burkolva a Boszporusz-szoros csendes reggelének nyugodt hangulatát ragadja meg. A kompozíció mesterien egyensúlyozza a víz végtelenségét a part menti finom emberi tevékenységgel. A magas, fehér vitorlákkal felfújt vitorlások lágyan lebegnek a ködös vizeken, formáikat a szórt fény lágyítja, nyugalmat és időtlenséget sugallva. A kép jobb oldalán árnyékos terasz közelében ülő és álló alakok csoportja látható, akik csendes beszélgetésekben vagy magányos elmélkedésekben vesznek részt, meleg, emberi jelenlétet kölcsönözve a nyugodt jelenetnek.

A művész tompa pasztellszíneket és finom fényátmeneteket használ, békés hangulatot teremtve, mintha hallani lehetne a víz lágy csobogását és a távoli hajóvitorlák nyikorgását. A finom ecsetkezelés és a légköri perspektíva mélységet és titokzatosságot ad a távoli partvonalnak, így a jelenet egyszerre intim és tágas. Ez a mű nemcsak a fény és a légkör mesteri kezelését mutatja be, hanem arra is meghívja a nézőt, hogy megálljon és elgondolkodjon a vízparti mindennapok csendes szépségén, amely a 19. századi romantikus szellemmel rezonál.