Ebben a műben a híres építészeti csoda, a régi Delhi kirajzolódik, meghívva a nézőket egy történelmileg gazdag jelenetbe. A nagyméretű, részletesen megtervezett kapu majestikusan emelkedik, piros és fehér homlokzata finom faragványokkal díszítve, amelyek a régi idők történeteit mesélik el. A részletek iránti figyelem figyelemre méltó; a rácsos tokról való bonyolultság csodálatra méltó, mintha minden minta a kézművesek elkötelezettségének sóhaja lenne. Ahogy a tekinteted végigfut az íven, felfedezel egy alakot a térben, amely kiemeli az építmény méretét, és egyfajta elszigetelődést idéz elő a dicsőséges szépség közepette. Az íves nyíláson át beáramló lágy fény kedves árnyékokat vet a falak textúrájára és a körülölelő zöld növényzetre. Ez a kontraszt az emberi nagyság és a természeti szépség között egy pillanatra reflektálásra készteti az embert – szinte érezheted a nap melegét, és hallhatod a történelem távoli visszhangját.

A szín a műben létfontosságú szerepet játszik, ahol a földszínű piros és zöld harmóniában fonódik össze. A művész palettája rezonál az indiai kultúra vitalitásával, míg a meleg árnyalatok nosztalgia és tisztelet érzéseit ébresztik fel. E mű érzelmi hatása mély; a nézők nem csak a fizikailag ábrázolt térbe vonzódnak, hanem a környezet lényegéhez is — a látványához, hangjaihoz és a hordozott történelmi terheihez. A nézők figyelmeztetve a fehér ruhás alakra, amely a monumentális belépő háttérben áll, önmaguk helyzetét kezdenek el vizsgálni a gazdag élet és történelem szövetében. Ez a mű megragad egy időpillanatot, emlékeztetve minket arra, hogy a természet világának és az emberi alkotásnak akárcsak a szépsége milyen fontos, örökké összekapcsolva, mégis eltérve, hasonlóan a minket körülvevő építészet történelmi rétegeihez.