Ebben a lenyűgöző jelenetben szinte hallani lehet a víz lágy csobbanását a parton és az távoli piaci tevékenységek zizegését. A kompozíció egy drámai ívet leplez le, amelyet egy elhasználódott kőépület maradványa keretez, ami a nézőt a középen található élénk marinára hívja. Az árnyékok játszanak a lépcsőkön, ahol alakok gyűlnek össze, elmerülve egy elmélkedő beszélgetésben, vagy éppen feladataikba mélyednek; testtartásuk a szabadidő és a cél keverékét közvetíti. A művész ügyes fény- és árnyékhasználata mélységet teremt és figyelmet vonz a kikötő élénk életére.

Az éterikus kék és szürke árnyalatok nyugodt jellemvonást adnak, amely egy tengerparti környezet nyugodt, de dinamikus légkörét idézi meg. Ezek a gondosan alkalmazott színek reggeli fényt vagy talán egy réteg ködöt sugallnak, amely a vízfelszín fölött úszik. Minden egyes ecsetvonás szándékosnak tűnik, hangsúlyozva a kikötő békés, de aktív természetét. Ez a műalkotás, összetett részleteivel és kifejező légkörével, megtestesíti a természet és a civilizáció közötti finom egyensúlyt, mely téma mélyen rezonál azokkal a nézőkkel, akik saját vízparti tapasztalataikhoz keresnek kapcsolatot.