A festmény Párizs derűs látképét örökíti meg; az Eiffel-torony, egy távoli őr, kecsesen emelkedik a ködös égbolton. A művész mesterien alkalmazott lágy ecsetvonásokat, lágy diffúzió érzetét keltve, mintha a várost reggeli köd borítaná. Az előtérben buja zöld növényzet és kanyargó ösvény található, amely a nézőt arra invitálja, hogy bolyongjon ezen a nyugodt jeleneten.

A kompozíció gyönyörűen kiegyensúlyozott, a tekintetet a buja előtérből az éteri háttérbe vonzza. Az épületek meleg színei és a táj tompított tónusai a nosztalgia és a csendes szemlélődés érzetét idézik. Ez a műalkotás egy letűnt korról suttog, a nyugodt séták és a szépség egyszerű értékelésének idejéről. Ez egy olyan jelenet, amely a Belle Époque romantikájával rezonál, egy olyan város pillanatképe, amely továbbra is megragadja a szíveket.