A műalkotás egy nyugodt reggel hangulatát kelti, ahol a zöld és kék hűvös árnyalatai hatékonyan tükrözik egy folyó nyugodt vizeit. A jelenet egy festői falut ragad meg, amely ködös dombok hátterében helyezkedik el, lágy kontúrjaik a nyugalmat sugallják. Különböző építészeti elemek—fehér házak vörös tetőkkel—mesélnek egy közösség és béke történetéről, minden szerkezet úgy tűnik, hogy harmóniában lélegzik a környező természettel. Az épületek gyenge visszatükröződése a víz felszínén álomszerű kvalitást teremt, felerősítve a nyugalom érzését; úgy tűnik, hogy az idő megállt, hogy csodálja ezt a gyönyörű tájat.

Amiet festési technikája figyelemre méltó; a foltos ecsetvonások és a rétegezett pigmentek összeesküsznek, hogy mind textúrát, mind mélységet alkossanak. A fény és árnyék kölcsönhatása mesteri módon van kivitelezve, a falu egyes részeit megvilágítva, míg másokat puha sötétségbe merítve. Ez a helyzet és árnyék közötti tánc érzelmi rezonanciát fed fel, talán nosztalgiát vagy vágyat, amely arra hívogatja a nézőket, hogy maradjanak. Az utáni háborús Európa kontextusa, ahol a nyugalom és a szépség menekülési eszközzé vált, gazdagítja az élményt; ezért úgy tűnik, hogy a mű előtt állva egy olyan pillanatba lépünk, amely hangsúlyozza mind a szépséget, mind a békére irányuló vágyat.