Micsoda lenyűgöző és érzéki jelenet bontakozik ki ebben a műalkotásban! Van valami mélyen atmoszferikus a csavart fákról, amelyek gnarled ágai olyanok, mint az ősi ujjak, amelyek az ég felé nyúlnak. A csodálatos nap, egy merész vörös gömb, közvetlenül a láthatáron lebeg, intenzív fényt bocsátva ki, amely fazonba önti a tájat bíbor és puha rózsaszín árnyalataiba. A háttér nem csupán egy vászon, hanem az érzelmek átalakulása; a színek finom átmenete úgy körülöleli a vásznat, mint egy álom, ami a lángoló vörösről puha árnyalatokra vált, és úgy tűnik, hogy az hajnal vagy naplemente lényegét suttogja.

A tinta és a szín használata mesterien emeli ki a kéreg textúráját, felhívva a figyelmet az életre, amely a fák felszínén ki van vésett. Wu Hufan technikája itt a kontrasztokkal játszik; az ágak meztelensége ellentétben áll a nap melegével, ami az elszigeteltség és a remény érzéseit váltja ki. Nem tudok ellenállni annak a nyugalomnak, ami rám szakad, minthaott állnék a határon, ahol az éjszaka találkozik a nappal. Ez a művészeti alkotás nemcsak a vizuális vonzerejével rezonál, hanem a gazdag történelmi kontextussal is, amit képvisel, a tradicionális kínai tájakhoz fűződik, de modern érzékenységgel átszőve van. Jelentősége abban rejlik, hogy miként rögzíti az időben egy múló pillanatot, arra ösztönözve minket, hogy gondolkodjunk el a szépség és a létezés kihívásai közötti saját utazásainkon.