A festmény derűs hajnalban bontakozik ki, az égbolt a lágy kékek és a finom sárgák szimfóniája, utalva a napfelkelte küszöbére. A művész mesterien használja a diffúz fényt, amely átmossa a jelenetet, a nyugalom érzetét keltve; a hatás szinte álomszerű, és azt érzem, hogy egy varázslatos helyre kerültem. A Velencei-lagúna a horizont felé nyúlik, és a Dózse-palota és a Szent Márk-harangtorony fenséges építészete a lágy atmoszférából emelkedik ki.

A művész ecsetvonásai, lazák, de kontrolláltak, megragadják Velence lényegét, a tükröződő fénnyel csillogó vizet, az éteri ragyogásban fürdő épületeket, és a hajókat, amelyek a reggeli napfényben sziluettként jelennek meg. A kompozíció jól kiegyensúlyozott, a tekintetet az előtérben lévő sötét hajótömegtől a középső síkig vezeti, ahol a hajók finoman siklanak a vízen, és a háttérben a jellegzetes velencei látkép látható. Az összhatás egy lélegzetelállító panoráma, amely a béke és a nyugalom érzését idézi fel.