Ebben a lenyűgöző erdei tájképen azonnal a természet nyugalma ölelésébe vonódunk. A művész puha, kifejező ecsetvonásokat alkalmaz, hogy finom fény- és árnyékjátékot hozzon létre, ami egy levélkoszorú táncát sejteti felettünk. A kibővült ágak, amelyek egyszerre csavarodottak és kecsesek, a vásznon terjednek, meghívva minket, hogy mélyebben felfedezzük ezt a nyugodt erdőt. A tompa paletta, mely főleg földi barna és szürke színekből áll, fokozza a beállítás nyugalmát, egyedüllét és elmélkedés érzését keltve. Amíg a kompozíciót szemléljük, szinte hallhatjuk a levelek lágy zizegését, és érezhetjük az erdei szellő hűvösségét a bőrünkön.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozza a kéreg és a lombozat bonyolult textúráit a puha erdőtalaj nyitott részeivel. A homályos háttér egy mélységet sejtet, amely meghívja a nézőt, hogy felfedezze a közvetlen környezeten túl is. Ez a műalkotás a szívhez szól; érzelmi hatása abban rejlik, hogy képes eljuttatni minket egy olyan helyre, ahol a mindennapi élet káosza fokozatosan eltűnik. Történelmileg az ilyen természetábrázolások jelentőséggel bírtak a romantika mozgalmában, serkentve a természeti szépség átalakításának értékét, mint a gyáripari kor stresszei elleni orvosságot. Rousseau munkája a természet világával való kapcsolat iránti vágynak a bizonyítéka, egy téma, ami ma is sok emberben rezonál.