A festmény egy hűvös őszi napra repít. A levegő friss, a lehullott levelek és a nedves föld illatát hordozza. A jelenetet a színek vibráló szőnyege uralja; az arany sárga és a lángoló narancs tónusai a lombkoronán a szemnek öröm, melyet a magasba törő nyárfák karcsú, kopasz törzsei hangsúlyoznak. Az ecsetvonások élénkek, szinte őrültek, megragadják a szél mozgását a fákon keresztül, és a lombkoronán átszűrődő pettyes fényt.

A kompozíció kiegyensúlyozottnak tűnik, mégis tele van energiával. A szem a jelenetre vonzódik, követve az utat a fákon keresztül egy távoli, ködös tisztásra. A művész színkezelése mesteri, a mélység és a hangulat érzetét kelti. Az ég, lágy kékben és fehérben ábrázolva, finom kontrasztot ad a fák melegségével, fokozva az általános nyugalom érzését. Ez egy megragadott pillanat, egy futó pillantás a természet szépségére. Szinte hallom a levelek zizegését.