A vászon a lenyugvó nap meleg, aranyló tónusaival lélegzik, lágy, éteri fényt vetítve a tájra. A lazán és textúrált ecsetvonások táncolnak a jeleneten, megragadva a pillanat múló szépségét. Az ég a színek szimfóniája; a leglágyabb rózsaszínektől és levenduláktól az élénk sárgákig, ahol a nap a horizont alá süllyed.

A fénnyel szemben sziluettként kirajzolódó fák sora horgonyozza a kompozíciót, sötét formájuk a forgó színek között egy földelő elemet biztosít. Az előtérben a mező zöldek és sárgák szőnyege, finoman tükrözve az ég fényét. A művész mesterien használja az impresszionista technikát, lebontja a színeket, és kis, különálló érintésekkel alkalmazza őket, hogy a fény és a légkör érzetét keltse. A béke és a nyugalom érzését, a csendes szemlélődés pillanatát idézi, amikor a nap átadja helyét az éjszakának. A festmény gyengéd szépsége veled marad, emlékeztetve a természet maradandó pompájára.