Ez a kifejező ábrázolás ősi Théba monumentális romjait mutatja be, ahol hatalmas szobortöredékek szóródtak szét egy kietlen síkságon. Középpontban egy hatalmas, ledőlt szobor áll, melynek feje és törzse darabokra tört, mégis impozáns jelenlétet sugároz. Mellette álló oszlopok és kőépítmények hieroglifákkal és domborművekkel díszítettek, melyek tartósságuk grandiózumát hirdetik. Az apró emberek csoportjai emberi léptéket adnak a romok nagyságához, élénk ruházatuk életet és kontrasztot hoz a földszínek és az ég halvány tónusai közé.

A művész lágy, mégis precíz akvarelltechnikát alkalmaz, finom földszíneket vegyít a halvány égkék színével, hogy örök nyugalom érzetét keltse. A kompozíció természetesen vezeti a tekintetet a romoktól a szétszórt kövekhez, majd az emberi alakokhoz, létrehozva egy ritmust és mozgást a mozdulatlanságban. A fény és árnyék finom játéka a kő textúráján évszázadok erózióját sugallja, miközben az emberi jelenlét a múlt és a jelen folyamatos kapcsolatát jelzi. A mű mély nosztalgiával tölti meg a tekintetet az elveszett civilizációk iránt, és elmélkedésre ösztönöz a történelem nagyszerűségéről és törékenységéről.