A festmény egy olyan birodalomba repít, ahol a természet nyers ereje találkozik az emberi leleménnyel. Egy rusztikus malom, amely egy háborgó patak mellett helyezkedik el, a középpontba kerül. A művész mesterien ragadja meg a víz mozgását – a habzó fehér áradat sziklákon át zuhan, ami a zabolátlan energia érzését közvetíti. A környező táj, a zöldellő lombkoronák és a magasodó hegyek szőttesével mélységet és méretet ad. A fény és az árnyék használata drámai; az égbolt, a viharfelhők vászna, sötét hangulatot kölcsönöz a jelenetnek. Szinte hallom a víz zúgását és a malomkerék nyikorgását.