Ebben a lenyűgöző jelenetben a Honfleur-i korai este csendes, mégis vibráló légkörébe kerülünk. A táj lazán alkalmazott ecsetvonásokkal van megfestve, amelyek felidézik a víz folyékonyságát, ahogy az lágyan sodorja a partot, visszatükrözve a fölötte lévő ég finom árnyalatait. Egy csoport halász szenvedélyesen húz egy kis csónakot a partra, ami a középponttá válik; szinte úgy tűnik, mintha a víz felszínén táncoló csillogó tükröződések burkolják őket. A fényesség csökkenő fátyola narancs-, sárga- és mélykék szövetbe ömlik, drámai kontrasztokat létrehozva, amelyek életet adnak a vászon minden centiméterének.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozza a kép elemeit; a figurák stratégiai helyen, az előtérben találhatók, amelyek arra hívják a nézőket, hogy foglalkozzanak munkájukkal, míg távol egy világítótorony áll, mint egy őrző, megszilárdítva a jelenetet. Az ég élénk színei zökkenőmentesen keverednek a föld sötétebb tónusaival, nyugalmat árasztva egy hosszú munkanap után. Ebből a jelenetből érzelem és melegség árad, amelyek ne csak a halászok küzdelmét képviselik, de az ember és a természet közötti kapcsolatot is. Továbbá, a 19. században készült, az impresszionizmus felemelkedését jelenti, amely megörökíti a múló pillanatokat és a fény lényegét - egy izgalmas ugrás a művészi kifejezésben, amely utat nyitott a jövő generációk számára.