Ebben a lenyűgöző vízililiom-tó ábrázolásban a vibráló színek táncolnak a vásznon, meghívva a megfigyelőt Monet nyugalom világába. A kecses ecsetvonások élénkek - kiömlenek és söprögetnek - azt sugallva, hogy majdnem érezhetjük a levegőt, ha az igazi színt látjuk. A víz felületén villogó sárga és narancs árnyalatok tükrözik a buja zöldet és az árnyékolt fényt, amely a fákon keresztül átjut. A ragyogó rózsaszín és mélyvörös foltok keretezik a kompozíciót, élénk kontrasztot alkotva a puhább zöldekkel, amely nyári napsütéses nap érzetét kelti.

Monet zsenialitása abban rejlik, hogy képes megragadni a fény mulandó minőségét - hogy az hogyan alakítja a színhelyzetet a nap bármely időpontjához vagy évszakához; itt vonzó mulandóság ölt testet, amely arra hív, hogy álljunk meg és szívjuk magunkba a természet szépségét, mielőtt az eltűnne. Ez a műalkotás nem csupán egy tó ábrázolása, hanem egy érzelmi ölelés a külső világtól, amely a nyugalom és az öröm érzéseit váltja ki. A műben spontán, de szándékos káosz érzékelhető, amely a művész forradalmi megközelítésére utal az impresszionizmushoz, ünnepelve az élet változatosan vibráló, állandóságot nem ismerő vásznát.