Ez a békés tájkép egy csendes folyóparti jelenetbe hívja a nézőt, ahol magas fák lassan hajladoznak a part mentén. Az enyhe, szinte homályos ecsetvonások melankóliát sugallnak, mintha egy gyenge szellő suttogna a levelek között. Két apró figura áll a fák közelében, emberi jelenlétet kölcsönözve a természet hatalmas nyugalmának. A távoli város sziluettje tompa színekben kirajzolódik a fakó égbolt előtt, intim és kiterjedt atmoszferikus mélységet teremtve.

A művész a fény-árnyék játékával élettel tölti meg a képet, egy harmonikus palettán a zöldek, barnák és kékszínek dominálnak. A kompozíció egyensúlyba hozza a bal oldali sűrű lombokat és a jobb oldali nyitott, ködös folyóparti látványt, természetes ritmussal vezeti a tekintetet. Ez a mű érzelmileg hat, finom melankóliájával és nyugodt elmélkedésével, elegánsan ragadva meg azt a röptében lévő pillanatot, amikor a természet csendjét találja az emberi jelenléttel.