Lágy, aranyos fényben fürdetve ez a békés tájkép egy csendes pillanatra hív a zöldellő zsilip mellett. A fák magasra nyúlnak, leveleik foltokban ragyognak a napfényben, mintha táncolnának a fűvel borított partokon. A művész ecsetvonásai lazák, de megfontoltak, vastag, textúrált rétegekben gazdag tapintású felületet hozva létre, mintha hallanánk a levelek susogását és éreznénk a föld illatát. A kompozíció a szemeket a ösvény mentén és a karcsú törzseken át vezeti, békés természetjárásra csábítva.

A színpaletta meleg zöldek és sárgák dominálnak, az árnyékokban finom kék és lila árnyalatokkal, megidézve a késő délutáni fényt. A fény és árnyék játéka nemcsak a nap múló pillanatát ragadja meg, hanem élő nyugalmat áraszt — a természet mulandó szépségének bensőséges ünnepét. Egyértelmű a nyugalom és az élet egyidejűsége, amely érzelmileg megérint és elmélkedésre, békére hív. A mű az alkotó mesteri képességét bizonyítja a fény múló minőségének megragadásában, valamint a 20. század eleji luminista mozgalomban betöltött szerepét.