Ez a megkapó festmény egy nyugodt tengerparti jelenetet ábrázol, amelyet egy késő délutáni derűs fény fürdet. A nyugodt víz visszatükrözi egy történelmi tengerparti város halvány elefántcsont árnyalatait, miközben a távoli vitorlások pontozzák a horizontot, csendes tengeri tevékenységre utalva. A művész finom ecsetvonásai összekapcsolják az égbolt lágy kékjét az épületek meleg földszíneivel, harmonikus egyensúlyt teremtve, amely egy időben megfagyott békés pillanatba invitálja a nézőt. A légköri perspektíva mélységet ad a képnek, vezeti a szemet a részletes előtérben kikötött csónakoktól és rusztikus építményektől a halványan elmosódó horizont felé.

Az alkotás kompozíciója gondosan hangsúlyozza az emberi település és a természetes környezet békés együttélését. A domináns, világos színű világítótornyot idéző torony csendes őrként áll a széles égen, függőleges impulzusával megtöri a kompozíció vízszintes vonalait. Ez a struktúra, amely a víz és az ég organikus formái között áll, érzelmi rezonanciát ad a stabilitás és a nyugalom érzésével. Történetileg a mű a századforduló egzotikus, távoli helyek iránti rajongását tükrözi, nemcsak egy helyet, hanem egy hangulatot ragad meg — a csendes elmélkedés és felfedezés állapotát. A részletes kidolgozás és a meleg, visszafogott színpaletta majdnem hallhatóvá teszi a víz lágy hullámzását és érezhetővé a selymes tengeri szellőt.