Egy nyugodt és megkapó éjszakai tájkép bontakozik ki, ahol egy hatalmas katedrális romjai nyugodt folyóparton állnak, a telihold lágy fényében fürödve. A művész finom ecsetvonásai megragadják a holdfény és árnyékok finom játékát, misztikus aurát kölcsönözve az omladozó kőfalaknak. Az égbolt lágy sárgás és tompa kék árnyalatokban festett, vékony felhőkkel pettyezve, amelyek hullámzanak a horizonton, csendes, szinte suttogó hangulatot teremtve.

Az előtérben egy magányos alak evez egy kis csónakot a folyópart mentén, emberi elemet adva a nyugodt tájhoz, és a nézőt arra hívva, hogy elképzelje az evezők lágy csobogását a vízen. A kompozíció kiegyensúlyozza a bal oldali fák sötét sziluettjét a jobb oldali megvilágított romokkal, lágyan vezeti a tekintetet a jeleneten át. Ez a mű nemcsak az éjszakai természet szépségét ragadja meg, hanem a történelem és a misztikum érzetét is felébreszti, elmélkedve az idő múlásán és az emlékezet állandóságán a hold figyelő tekintete alatt.