A műalkotás a napsütötte jelenetbe kalauzol, egy letűnt korszakba pillantunk be. Egy derűs tájkép bontakozik ki előttünk, finom egyensúllyal a természetes és az ember alkotta között. A domináns elem egy gyönyörűen díszített építmény, látszólag egy szökőkút, melynek bonyolult részletei gazdag kulturális örökségre utalnak. A meleg, hívogató fény átjárja a jelenetet, kiemelve az épület és a környező lombkorona aranyszínét.

A kompozíció gondosan átgondolt, a vizet átívelve a távoli partok vagy hegyek homályos hátterébe vonzza a tekintetet, mélységérzetet adva. A vízparton szétszórt alakok életet és narratívát adnak a képnek, testtartásuk egy csendes elmélkedés vagy társas összejövetel pillanatát sugallja. A művész ecsetvonásai a mozgás érzetét és a fény finom játékát idézik a víz felszínén. Az általános érzelmi hatás a nyugalom és az elegancia, mintha belépnénk egy időtlen szépségű jelenetbe.