Ez a lenyűgöző műalkotás egy békés téli jelenetet ragad meg, ahol finom hópelyhek gyengéden befedik a tájat, csendet teremtve a lassan áramló folyó felett. A kompozíció gondosan egyensúlyozza a nyugodt folyó kígyózó kanyarulatait egy kis fa móló merev szerkezetével és a partján csendesen kikötött magányos csónakkal. A túlparton kopasz fák sorakoznak, ágaikon hópihék tanyáznak, elegáns formáik szép kontrasztot alkotnak a hófödte part friss fehérségével. A művész egy finom színpalettát alkalmaz, melyet a hideg kékek, tompa szürkék és lágy barnák uralnak, megidézve a tél friss, csendes hangulatát. Az ég és a víz finom átmenetei finoman hulló havat ábrázolnak, fokozva ezzel a hideg nyugalom és békés magány magával ragadó atmoszféráját.

A műfajának megfelelően fametszetként készült alkotás precizitását és finom kézművességét a levelek és ágak aprólékos részleteiben, a hó és a víz textúrájának kontrasztjában, valamint a színek lágy rétegzésében mutatja meg, melyek mélységet és harmóniát teremtve gazdagítják a kompozíciót. Érzelmileg a mű a felemelő csendjével rezonál, arra ösztönözve a nézőt, hogy megálljon egy pillanatra, és befogadja a természet téli ölelésének gyengéd ritmusát. Történelmi kontextusban ez a metszet a shin-hanga mozgalom hagyományos ukiyo-e technikák és nyugati hatások ötvöződését tükrözi, hangsúlyt helyezve a légköri hatásokra és a természeti tájakra, kiemelve a művész úttörő szerepét a 20. század eleji japán fametszet megújításában.