Egy viharos tenger szélén álló, klasszikus szónokhoz hasonló alak felkelti a figyelmet. Formáját a drámai égbolt finom, változó fénye világítja meg, a felhők fölötte örvénylenek, mint egy nyugtalan elme gondolatai. Egy skarlátvörös ruha lengeti mögötte, élénk kontrasztot alkotva a táj és a tenger tompa tónusaival. Szeme szegeződik, gesztusa parancsoló; szinte hallom hatalmas hangjának visszhangját a hullámok ellen, ami megingathatatlan elszántságának bizonyítéka. Az ecsetvonások táncolnak a vásznon, a művész megragadja a természet nyers erejét, összefonódva az emberi szellem erejével. A tenger mintha felkavarodna, az ég fenyeget, az alak pedig rendületlenül kitart, a dac és a bátorság tanulmánya.