Ez a lenyűgöző tengerparti tájkép Capri sziklás partjain bontakozik ki, ahol a természet nyers szépsége békés harmóniában találkozik az emberi jelenléttel. A művész mesterien ragadja meg a ragyogó eget, amelyen a fehér és szürke finom keverékével festett gomolygó felhők hullámzanak a kiterjedt azúrkék égbolton. Lent egy természetes sziklás ív nyúlik be a nyugodt, átlátszó vízbe, textúrája olyan precízen van megfestve, hogy szinte érezni lehet a durvaságát. Egy kis csoport egyszerű kőépület bújik meg az ív közelében, meleg okkerszíneik lágy kontrasztot alkotnak a tenger hűvös kék és zöld színeivel. A partszakaszon emberek mozognak csendes mindennapi tevékenységek közepette — nők hálókat rendeznek, gyerekek játszanak a csónakok közelében, és halászok készítik elő hajóikat — időtlen közösségi és ritmikus érzést kölcsönözve a tájnak.

A kompozíció kiegyensúlyozza a drámai eget a szilárd földdel és tengerrel, vezetve a néző tekintetét a tágas égbolttól a parton zajló bensőséges emberi pillanatokig. A fény központi szerepet játszik, kiemeli a textúrákat, és lágy árnyékokat vet, amelyek fokozzák a mélységet és a realizmust. A paletta gazdag, de természetes, egy nyugodt, mégis élénk mediterrán délutánt idéz, békés elmélyülést keltve. A mű nemcsak a fenséges part menti környezetet ünnepli, hanem a 19. századi romantika természet iránti csodálatát is tükrözi, mesterien ötvözve a részletes realizmust az érzelmi rezonanciával, amely megérinti a lelket.