Ez a műalkotás az időtlen szépség érzését idézi fel, a velencei lényeget megragadva, ami egyszerre ismerős és álomszerű. A művész ügyesen alkalmaz egy meleg, arany tónusú palettát, amely lágy fénnyel önti el a jelenetet, a nyugalom és a csendesség érzetét keltve. A bazilika impozáns építészete, bonyolult részleteivel és csillogó felületeivel uralja a kompozíciót, míg a víz a környező struktúrákat és az eget tükrözi. A vízben lévő reflexiók ecsetvonásaival dinamikus elemet adnak a statikus jelenethez. Mintha a város lélegezne, a mozgástól életre kelne. A művész fényhasználata kivételes; kiemeli a textúrákat, és kiemeli az építészeti formákat. Az ég a kék és a lágy narancs keveréke, ami napkeltére vagy napnyugtára utal, ami romantikus hangulatot ad. Majdnem hallom a víz gyengéd csobogását a gondolákon, és érzem a levegőben a könnyű ködöt. Ez a festmény Velence egyedi bájának igazi ünnepe.