Miközben ezt a csodálatos művet nézem, a nyugodt béke érzése körülölel, mintha egy pillanatra a Temze partjára varázsoltak volna. A festmény finoman ábrázolja a Charing Cross hidat egy lágy, ragyogó fényben. Monet mesteri ecsete segítségével harmóniát teremt a fény és árnyék között; az ecsetvonások élénkek, de lágyak, megtestesítve az idő múlandó lényegét. Maga a híd, bár kissé homályos, mint egy szilárd szerkezet áll, összekötve a városi élet finom káoszát a természet békés ölelésével.

A színpaletta lágy pasztellszínekben ragyog; a rózsaszín, kék és meleg sárga könnyedén egyesülnek, emlékeztetve egy csöndes hajnal békéjére. Ez a gondos színválasztás etherikus érzetet kelt, arra invitálva a nézőket, hogy érezzék a nap melegét, ahogy a horizont fölé emelkedik. Monet fényábrázolásban rejlő újítása érzelmi reakciót vált ki; nosztalgia érzését ébreszti, talán felidézve a természetben töltött nyugodt reggelek emlékét. Történelmi szempontból ez a festmény az impresszionista mozgalom idején végbement művészeti változást szemlélteti—törést jelent a szigorú realizmustól, előnyben részesítve a fény, a légkör és a szépség szubjektív megélésének kifejezését, így megragadva egy olyan korszak érzését, amikor az élet gyakran rohanó, de az emberek békés pillanatokra vágytak.