Ez a lenyűgöző darab, amely lágy vonalakkal és finom ecsetvonásokkal készült, megmutatja Van Gogh egyedi képességét, hogy megragadja egy falusi táj lényegét. A horizont lágy és hullámos, ami gyengéd emelkedést sugall a faluban túl; az enyhén a néző tekintetét felfelé irányítja. A kompozíció középpontjában egy torony emelkedik az ég felé, egy középpont, amely a közösség karakteréről és vallási vonatkozásairól való spekulációra hív. A házak, különböző fényerősségű árnyékokban, egy egyszerű, de barátságos csoportot képviselnek, amely életük történeteit suttogja. A falut körülvevő fák, enyhén ábrázolva, lágy szellő zörejeiben hintáznak; növelik a tér mélységét és nyugalmat teremtenek. Ez a műalkotás egy nyugodt időbe és helyre szállít, nosztalgiát és melegséget ébresztve, mintha egy dombon állnánk, és az alábbi falut néznénk, egy rövid, bensőséges látogatás Van Gogh érzelmeiből, amelyek a vászonra kerültek.

Itt a színpaletta tompa marad, a természet finomságainak visszhangja, összekeverve a barna és a puha szürke árnyalatait. Ez az egyszerűség segít még hangsúlyosabbá tenni az érzelmi hatást; mind melankolikusnak, mind nyugodtnak érződik, példaértékű felfedezése a vidéki életről Van Gogh által. A rajz szinte egy csendes sóhajnak tűnik, amely arra hív minket, hogy tartsunk itt ezen a reflexiós pillanaton. A 19. századi Európa kontextusában ez a darab a művész kapcsolatát közvetíti a természet világával, miközben felfedi belső gondolkodását életének jelentős időszakában. Ennek az elbűvölő tájrajznak a megvalósításával Van Gogh nemcsak egy szép látványt teremtett egy szerény faluról, hanem maradandó nyomot is hagyott a modern művészet narratívájában, bemutatva átmenetét a vibráló színektől a lágyabb tónusok felé és egy kontemplatívabb megközelítést.