Ebben a lenyűgöző téli ábrázolásban a táj Monet mesterművével csodásan nyugodt csodavilággá alakul. A jelenet lágy kék és fehér ködben bontakozik ki, ami egy enyhén fénylő égboltot és hófödte fákat sugall, ezzel álomszerű jelleget adva a környezetnek. A két alak az előtérben, magányosan, de elgondolkodva, kíváncsiságot ébresztenek, talán egy megosztott nyugodt pillanatot tükrözve a hideg hatalmas tér közepette. A festék textúrája felüdítő; a vastag ecsetvonások harmonikusan keverednek, lágy hangulatot teremtve, így minket is invitálva, hogy teljesen belemerüljünk ebbe a nyugodt, ám szeles környezetbe. Olyan, mintha hallhatnánk a hó ropogását a lábunk alatt, érezhetnénk a levegő hidegét, és megtapasztalhatnánk a természet szépségét annak csendességében.

Monet színhasználata különösen vonzó — táncot jár az enyhe pasztell, valamint az élénk árnyalatok között, minden szín hozzájárul e műalkotás ragyogó minőségéhez. Ez a munka nem csupán a telet ábrázolja, hanem a fény és árnyék, érzelem és tapasztalat felfedezése is. Történelmileg, az impresszionista mozgalom részeként, tanúskodik a művésznek arról az alapvető szerepéről, amely a tájfestő képzőművészet megértésének átalakításában játszik. Ebben a műben nemcsak a fizikai birodalmat látjuk, hanem a természet suttogását is érzékeljük — egy lebilincselő momentuma a mulandó időnek.