A jelenet drámai, szinte színházi minőségben bontakozik ki, ahol a sziklás partvonal találkozik a hatalmas, nyitott égbolttal. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot a táj megformálásához; a sziklákat és a sziklákat meleg, arany fény önti el, ami kontrasztban áll az ég és a tenger hűvösebb tónusaival. A fény játéka mélységérzetet kelt, a tekintetet az előtérből, annak durva szikláival és ritka növényzetével a távoli horizont felé vonzva.

A kompozíció kiegyensúlyozott, de dinamikus. Az előtérben lévő szaggatott sziklák szilárd alapot biztosítanak, míg a magasba nyúló sziklák és a légköri felhők a nagyszerűség érzését adják. Majdnem hallani lehet a szelet és a hullámok csapódását. A művész technikája a texturált ecsetvonásokban nyilvánul meg, amelyek életre keltik a jelenetet, és az általános hangulat a csodálat és a szemlélődés; a természet nyers erejének és szépségének tanúbizonysága.