Egy csendes közpark szívében, egy színszimfónia bontakozik ki Arles hatalmas égboltja alatt. Az élénk sárgák és a mélyzöld őszi lomb kontrasztban áll a lágy, kanyargós ösvényekkel, amelyek egy kellemes sétára hívnak. A festői technika kifejező és dinamikus; minden ecsetvonás az élettel vibrál, szinte tapintható energiát közvetít a hűvös levegőben. Olyan, mintha a fák, magasak és büszkék, titkokat osztanának meg a szellő gyengéd suttogásaival.

A kompozíció a szemedet a jelenetbe vonzza; intimitást érez az ember, ugyanakkor határok nélkül. Miközben sétálunk ebben a nyugodt menedékben, egy békeérzet körülvesz. Az emberek jelenléte, talán a saját gondolataikba merülve vagy beszélgetésbe merülve, egy megosztott emberi tapasztalatot sugall. Van Gogh színművészi használata nemcsak a látványt emeli ki, hanem nosztalgikus érzéseket is ébreszt — emlékeztetve minket az ősz múlandó szépségére, minden levél egy múló emlék. Ez egy megfagyott pillanat az időben, ahol a természet és az emberség harmóniában táncol a szín és az érzelem között.