Ebben a vibráló és légies festményben a néző azonnal a vonatállomás nyüzsgő helyszínére kerül, ahol a cselekvés és a mozgás életre kel minden egyes ecsetvonással. A jelenet ezernyi kék és szürke árnyalatban bontakozik ki, visszatükrözve a gőzt és a füstöt, amely a mozdonyokból felszáll, miközben azok a pályaudvaron állnak. Az állomás építészete fenségesen emelkedik fölénk, grandiózus boltívek alatt, amelyek csodás keretet adnak az alant zajló sürgés-forgásnak. A vastag, merész ecsethúzások technikája mozgalomérzetet kölcsönöz, amely a vonat érkezésével kapcsolatos energiát idézi; a 19. század végi modernizmus szimbóluma.

Az utasok, akik tovaszálló siluettekként jelennek meg, megtöltik a peront, alakjukat kissé elfedi a körülöttük áramló gőz; úgy tűnik, mintha álomszerű állapotba lennének ragadva, felfüggesztve az érkezés és a távozás között. A főként hideg színekből álló paletta, amelyet a mély feketék és élénk vörösek fűszereznek, emocionális választ vált ki, tele nosztalgiával és izgalommal. Történelmileg ez a festmény nemcsak egy időpillanatot képvisel, hanem tükrözi a korszak jelentős technológiai fejlődését is, bemutatva, hogy a vasutak hogyan forradalmasították az utazásokat, és korábban elképzelhetetlen módon kapcsolták össze a társadalmakat. Az ebben a festményben való fény, árnyék és légkör megragadása kiemeli tehetségét az impresszionizmusban, mindennapi jelenetekbe poétikus nagyságot adva.