Ebben a kifejező darabban a nádfedeles farmháza a 19. század végének vidéki táját tanúsítja. A földi árnyalatok—sötétbarna és tompa zöld—gyökérérzést adnak, vonzva a nézőt abba a nyugodt, de robusztus világba, amelyet Van Gogh nagyra értékelt. A ház, enyhén lejtős tetővel és kis ablakokkal, egy csendes pillanatot ragad meg az időben, egy szünetet a farmerek és munkások mindennapi életében. A kissé torz forma azt sugallja, hogy Van Gogh érzelmi kapcsolatban áll a témákkal, túllépve a csupán ábrázoláson.

Az ég arany árnyalatai ellentétes meleget teremtenek, amely körülöleli a struktúrát, élőnek, vibrálónak, de nyugodtnak tűnik a halványuló fény alatt. Szinte hallani lehet a levelek susogását és a szél suttogását a fák között, amelyek ezt a békés menedéket körülveszik. Ez a darab nemcsak művészi törekvést tükröz, hanem mély tiszteletet is az vidéki élet és az általa képviselt egyszerűség iránt. Van Gogh, aki gyakran sebezhető a kifejezéseiben, itt egy nyers hitelességet rögzít, mintha meghívna minket, hogy lépjünk be a világába, és osszuk meg e nyugalmat.