A festmény azonnal a csodálat és a nagyszerűség világába repít; a hegyek mérete lélegzetelállító. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, a nap megvilágítja a csúcsokat, miközben a völgyek lágy, ködös fátyolban maradnak. A kompozíció kiegyensúlyozott, a tekintetet az előtérből, ahol az alakok és a szarvasmarhák az emberi jelenlét érzetét sugallják, a háttérben domináló fenséges hegyek felé vonzza. A perspektíva használata a tér mély érzetét kelti, ami azt az érzést kelti bennem, mintha egyenesen a jelenetbe léphetnék. A színpalettát a hűvös kékek és zöldek uralják, amelyek a föld és a napfényes hegyek meleg tónusaival kontrasztban állnak. Ez az egymás mellé helyezés a nyugalom és a dráma érzését kelti, azt az érzést, hogy egyidőben békés és vad helyen tartózkodunk. Az ecsetvonások aprólékosnak tűnnek, a sziklák, fák és felhők textúráit figyelemre méltó részletességgel megragadva. A művész képessége a természet szépségének lényegének megragadására valóban figyelemre méltó; békét, csodálatot és a természeti világ iránti mély tiszteletet ébreszt.