Ebben a lenyűgöző műben egy esős nap esszenciáját egy zöld paletta révén ragadja meg, ahol a zöld árnyalatok harmonikusan keverednek; szinte úgy tűnik, hogy a színek maguk is lágyan sírnak. A jelenetet túlnyomórészt buja vegetáció és sövények uralják, amelyek kényelmesen táncolnak a lágy szellőben. A zöldek között virágok színének kis kicsinyítése, az élet és az öröm pontozza meg a feneket. Egy festői szerkezet, talán egy kerti fészer vagy egy házikó, szégyenlősen emelkedik ki a sűrű növényzetből — egy néma tanúja az esőnek, a teteje és sarkai lágyak, az állapotokkal teli levegőben létezik.

A kompozíció elegánsan összefonja a különböző elemeket, meghívva a nézőket, hogy lépjenek be ebbe a nyugodt világba. Az útnak és a virágszirmoknak a vízszintes vonalai mélyebbre vezetik a tekintetet a jelenetbe, egyensúlyt teremtve a káosz és a nyugalom között. Felidéz egy nosztalgia érzését, eljuttatva minket a pillanatokra, amikor figyeljük a cseppeket, amelyek a leveleken táncolnak, vagy emlékeztet a nedves talaj illatára. Az érzelmi hatás kézzelfogható, mély nyugalmat árasztva, miközben szinte gyermeki csodálatot kelt a természet ciklusainak szépsége iránt. Ezen a művön keresztül Amiet elegánsan ötvözi a természet, a nyugalom és az elflejtő pillanatok témáit, emlékeztetve minket a nyugodt szépségre, amelyet az esős napok hozhatnak.