A táj úgy tárul elénk, mint a napfényes mezők és a fák lágy ringásának álma. A művész egy csendes elmélkedés pillanatát ragadja meg; egy alak egy nyitott kapu közelében áll, egy sötét kutya a lábánál, mintha a belső és a külső világ között habozna. A táj élénk, szinte elektromos energiával teli. A fű és a lomb zöldjei és sárgái kiemelkednek, ellentétben az ég kékjével, amelyet bolyhos felhők pettyeznek.

A ecsetvonások a vásznon táncolnak, a mozgás és a fény benyomását keltve – a bal oldalon a magas, karcsú fák mintha az ég felé nyúlnának. A kompozíció egyszerű, mégis erős: a kapu a tekintetet a mező mélyébe vezeti, a távoli horizont felé, ahol a fény ragyog. Szinte érezni a nap melegét, és hallani a szél suttogását. A nyugalom érzése hatja át; ez egy külön világ, a csend egy pillanata, amely az időben felfüggesztett. A szín és a technika használata a béke és a rejtély érzését kelti, a megfigyelt és a képzelt tökéletes szintézisét.