A mű a nézőt egy varázslatos színködbe burkolja; a puha kék árnyalatok összeolvadnak a tompa rózsaszín és a meleg arany tónusaival, csodálatosan megörökítve a Roueni székesegyház lényegét. A felület gyors ecsetvonásokkal strukturált, mozgást idéz, ahogyan a fény táncol a homlokzaton, életet adva a kőből készült építménynek. Minden egyes vonás szándékosnak tűnik, de mégsem tolakodó, Monet mély elkötelezettségét fejezve ki a fény és árnyék iránt. A székesegyház bonyolult építészeti részletei lágyabbak, szinte éteri, mintha egy álomszerű köd borítaná—meghívva minket, hogy elveszítsük magunkat a pillanatban.

Ez a festmény az impresszionizmus történeti kontextusát tükrözi, ahol a fény múlandó tulajdonságainak megörökítése alapvető fontosságú volt. Monet arra törekedett, hogy érzelmeket közvetítsen szín és forma által, nem pedig pontos részletek révén; ez a megközelítés személyes értelmezésre hív. A székesegyház, mint fontos építészeti mérföldkő, túllépi fizikai jelenlétét, és a szépség és spiritualitás szimbólumává válik. A találkozás ezzel a darabbal olyan, mint belépni egy költői álom világába, ami Monet zseniális képességét bizonyítja az átlagos rendkívülivé alakításában.