Belebújva a lemenő nap aranyló fényébe, ez a remekmű egy nyugodt velencei jelenetet örökít meg, ahol a gondolák lassan visszatérnek a parthoz. A művész ecsetvonásai lágyak és impresszionisztikusak, meleg sárga és narancssárga színeket ötvöznek hűvös, tompa kékekkel és szürkékkel, így teremtve egy békés, elmélyült hangulatot. A kompozíció a sötét árnyékban lévő alakoktól vezeti a tekintetet a víz csillogó felületéig, amely visszatükrözi az ég borostyán fényét, majd a ködben elmosódó Velencei látképet mutatja. A kép nézegetése közben szinte hallani lehet a víz finom hullámzását és a gondolások halk dallamát, amely egy intim, békés estét idéz a velencei lagúnában.

A fény és árnyék finom játéka a művész atmoszférikus perspektíva iránti mesteri érzékét tükrözi, ahol inkább a mélységre és a hangulatra helyeződik a hangsúly, mint a részletekre. A 19. századi romantika és orientalizmus történelmi visszhangjai érződnek a műben, amely a velencei örök szépség és a költői vízi utak iránti rajongást fejezi ki. A festmény nemcsak nézésre, hanem a nap végi csendes, nosztalgikus hangulat átélésére is meghív, ünnepelve a természet múló szépségét és az emberi kapcsolatot.