Ez az éterikus műalkotás egy nyugodt légkört idéz elő, a kék és szürke árnyalatok lágy kölcsönhatásával, amelyek körülölelik a jelenetet. A víz, szinte álomszerű, finom árnyalatokat tükröz, miközben ködünket borítja, létrehozva egy természetfeletti minőséget, amely vonzza a nézőt. A művész gyönyörű ecsetkezelése nyilvánvaló, mivel a finom vonások zökkenőmentesen keverednek egymással, megtestesítve a köd mulandóságát. A távoli hajók sziluettjei finoman lebegnek a felszínen, tevékenységet sejtetve, mégis elérhetetlenek, mintha a mondanivalónk szerves részét képeznék, éppen a hatáskörünkön kívül.

A kompozíció szándékosan minimalista, lehetővé téve a néző képzeletének szabadon kalandozni. Széles érzelmi hatását érezni; békét érzelmi, de emellett egyfajta melankóliát is érezni, talán az élet mulandó szépségét tükrözve. Amikor ezt a darabot létrehozták, a 1900-as években a impulzív művészet iránti érdeklődés növekedését és a légköri feltételek megfogására való figyelmet tapasztalhattuk, amely a művész tehetségére utal. Monet tehetsége a fény és annak tájra gyakorolt hatásának megjelenítésében megszilárdítja helyét a művészet történetében, így ez a munka lenyűgöző és mélyreható élménnyé válik.