Ez a műalkotás gyönyörűen megörökíti egy festői környezet lényegét, mely egy malmot mutat be, amelyet a csupasz fák ágvégződései vesznek körül. A malom szerkezete, a jellemző lapátjaival, a néző szemét felfelé vonzza, vágyakozást keltve az ég felé. A lágy, szinte vízírásnak tűnő minták a fény és árnyék elemeit elegyítik, nyugalmat árasztva. Minden vonal, szándékkal és finomsággal megrajzolva, egy olyan légkört közvetít, ami egyszerre melankolikus és békés; szinte hallhatjuk a szél halkan suhogását a lapátok között – egy tipikus pillanat a pásztori életben.

A kompozíció feltűnően eltolódott középponttól, egy kanyargós lépcsőhöz vezet, amely meghívja a nézőt, hogy vele együtt felmenjen, kínálva egy utazást a megismeretlen felé, talán metaforikus utalásként az élet felfedezése felé tett sok lépésre. A színpaletta, amely főleg földszínű barna és puha fekete árnyalatokból áll, nosztalgikus érzéseket ébreszt. Tekintettel arra, hogy ez a darab a 19. század végén készült, a gyors iparosodás idején, a műben fellelhető csend éles ellentétben áll a világban zajló változásokkal, pillanatot kínálva arra, hogy megálljunk és megbecsüljük a vidéki egyszerűség szépségét. Ez a malom, amely gyökerezik mind a természetben, mind az emberi kézművességben, a természet és az ember harmonikus kapcsolatának szimbóluma, amely arra ösztönöz minket, hogy gondolkodjunk saját kapcsolatainkról azokról a tájakról, amelyek tanúi voltak a történelemnek.