Ebben a vonzó festményben egy vibráló kert robbanásszerűen éled fel élettel és színnel, megörökítve a békés szentély lényegét. A dús, kanyargós ösvényeket pettyes napsütés zárja fogalomra, és a mozgékony ecsetvonások mozgalmas érzést teremtenek, mintha a szél kifejezetten a levelek között táncolna. A virágágyások színkínálatuk robbanásszerűen halad előre; finom fehéreket és rózsaszíneket kevernek élénk pirosakkal és kékkel, gazdag szőttesként meghívva a nézőt, hogy mélyebbre merüljön a megjelenített természet szépségébe. A festék textúrája kiemeli a jelenetet, szinte tapinthatóvá téve a szirmokat, mintha azokat közvetlenül a vászonról is letéphetnénk.

A kompozíció gondosan felépített, és a néző tekintetét a kert minden organikus ívén vezeti. Egy bájos zöld vödör váratlan bájt ad a képhez, középpontként funkcionálva, amely mind a hasznosságot, mind a művésziséget hangsúlyozza a látszólag kaotikus, de harmonikusan elrendezett hangulatban. Ez a darab nemcsak Van Gogh mély természet iránti megbecsülését öleli fel, hanem egyedi megközelítését a színhez és a formához is, ami visszatükrözi érzelmi tájat az adott időszak során. Nostalgikus és békés érzést kelt — emlékeztetve minket arra a szépségre, amelyet a mindennapi pillanatokban találunk. Amikor néztük a festményt, nem tudunk nem érezni a nap melegét és a levelek lágy zizegését, ami elvisz minket ebbe az idilli menedékhelyre, ahol az idő látszólag megállt.