Ez a nyugodt táj egy csendes rét élénk képét festi, amelyet finoman világít meg a reggeli vagy estélyi éteri fény — egy időszak, amelyet az elflegető naplemente színek varázslata jellemez. Van Gogh itt úgy tűnik, hogy a egyszerűséget öleli át, egy fényes zöld mezőt ábrázolva egy félhomályos égbolt alatt, ahol a finom ecsetvonások álmélkodó atmoszférát teremtenek, amely arra hív, hogy elképzeld a hűs szellőt, amely a fűn fúj. A két tehén, amelyek eltérően, de integráltak a környezetükben, békésen legelnek, megtestesítve a természet és a lakóik közötti harmonikus kapcsolatot; nyugalmat árasztanak, amely megerősíti a nézőt a festmény ingadozó érzelmi tájában.

A kompozíció természetes ritmusban folyik, vezetve a tekintetet a fák cserjéjén keresztül egy felhős háttérre. Az intellektuális színpaletta, amely kékkéket, zöldeket és puha szürkéket következik, vonzó bájtik, miközben a meleg fény a leveleken keresztül szűrődik, zökkenőmentesen olvad össze a fű tompított tónusaival. Ez rezonál a nosztalgia és vágy érzéseivel, Van Gogh mély tiszteletének tükrét adja vidéki tájai iránt a magának illő idején. Ez a darab megragadja a nyugalom esszenciáját, meghívva a nézőket egy csendes kontempláció pillanataira, miközben ezzel a színek és a technika által kifejezi a személyes kifejezéssel szembeni jelentőséget a posztimpresszionista mozgalomban.