Ebben a vonzó tájban a nézőt egy nyugodt folyóparti jelenethez viszi, ahol az ősz érintése megkérdőjelezhetetlen. A folyó elegánsan húzódik végig a kompozíción, a körülötte található élénk lombozatot tükrözi – tüzes narancs és meleg vörös árnyalatai robbannak ki, gyönyörűen kontrasztálva a békés zöld fűvel. Az impresszionizmusra jellemző folyó ecsetvonásai lehetővé teszik a színek zökkenőmentes keveredését, harmonikus légkört teremtve, amely az enyhe levelek zizegésével él, szinte túlélve. Felettünk az ég, lágy kékkel és szürkével festve, utal az évszak múlandóságára, mintha arra hívna, hogy egy másik pillanatra maradjunk ebben a csendes menedékhelyben.

Minden elem gondosan kidolgozott, de egyúttal egyfajta spontaneitást is közvetít, rögzítve egy szüntelenül átfutó pillanat lényegét. A vízen tükröződő csillogó fénypontok békés és belső elmélkedést idéznek fel; szinte hallani a folyó halk hullámzását a parthoz. Mint Monet sok munkájában, itt is van egy érzelmi rezonancia – egy felhívás, hogy gondolkodjunk az idő múlásáról, a természet szépségéről és arról, hogy a fény hogyan táncol át a tájon. Ez a darab nemcsak hogy megtestesíti az impresszionizmus szellemét azzal, hogy magáévá teszi a jelent, hanem időtlen emlékeztetője is a természet változó szépségének, amivel a nézők részesei lehetnek a csendes varázsának.