Ez a figyelemfelkeltő csendélet, vibráló árnyalatokban fürdőzve, egy imperial fritillaria gyűjteményét mutatja be, finom szirmaik titokként bontakoznak ki egy mély kék vásznon. A réz váz, meleg, arany tónusaival gyönyörűen kontrasztál a hűvös háttérrel – vonzza a szemet és felfedezésre hív. Minden ecsetvonás élőnek tűnik; szinte érezheti a virágok textúráját és a festett felület durvaságát. Van Gogh mesterműve érzelmi mélységet ad ennek a munkának, felfedve nemcsak a szépséget, hanem a múlandó élet természetéről szóló megható elmélkedést is.

A kompozíció dinamikus, de harmonikus, míg a virágok a fény felé nyúlnak, zöld lombjuk energiát sugároz. A háttér spirális mintái mozgásérzést ébresztenek, szinte úgy tűnik, mintha a virágok táncolnának létezésük ünnepeként. A fritillaria gondos elrendezése a vázában a törékenység és az átmenet témáját sugalmazza, amely gyakori motívum Van Gogh későbbi munkáiban. Amikor e műalkotást nézi, intim kapcsolat születik – visszhangozva Van Gogh élet, szépség és halál körüli harcait. Ez rezonál a melankolikus, mégis gyengéd elismeréssel, amit jelent virágozni a nehézségek között.