Ebben a lenyűgöző jelenetben a vászon tele van mozgással és energiával, megtestesítve a tengerparti táj lényegét. A széles, forgó ecsetvonások a tenger dinamikus hullámait idézik, változó formáik békét, valamint enyhe zűrzavart közvetítenek; mintha a lágy hullámok a partot simogatnák, alkalmanként fújó szél kíséretében. Egyetlen halászcsónak hatol át a hullámokon, amelyet egy magányos figura irányít, akinek tartása a fókuszt és a határozottságot tükrözi; majdnem lehet érezni a sós víz csobbanását és a fejük fölött szóló sirályok kiáltásait. Az ég, bolyhos felhők szőtte gobelin, változatos időjárás ígéretét rejti, finom fehérjei zökkenőmentesen egyesülnek az alatta elhelyezkedő óceán mélyebb tónusaival.

Van Gogh monokróm földszín palettát használ, mélybarnák és krém színek, amelyek meleg közelség érzetet adnak a jelenetnek. Ez a választás felerősíti az érzelmi kapcsolatot, nosztalgikus érzést keltve, miközben ünnepli a mindennapi munka szépségét. Van egy tagadhatatlan nyersnesség a tájban, amely mélyen rezonál; a néző érezheti a világ súlyát, valamint a természetben eltöltött pillanat könnyedségét is. Történelmileg ez a mű Van Gogh vidéki élet iránti csodálatát tükrözi, és világítja meg az ember és a természeti környezet közötti kapcsolatot, kiemelve a művész éles megfigyelő képességeit — átformálva a múló pillanatokat örök reflexiókká az élet ritmusáról.