Ez a műalkotás egy pillanatot ragad meg, amely mintha késő délután a lágy fényben függene. A jelenetet egy drámai szikla uralja, amely a tengerbe zuhan. A művész korlátozott palettát használ, főleg zöldet, kéket és okkert, hogy a nyugalom és az önvizsgálat érzését keltse. Az ég tompa lilákból és kékekből álló vászon, amely a mélység és a tágasság érzetét kelti. A zöld területen két figura ül, jelenlétük az emberi lépték egy kis érintését adja a táj nagyszerűségéhez. Az ecsetvonások láthatók, de kontrolláltak, hozzájárulva az általános nyugalom érzéséhez. A fény és az árnyék kölcsönhatása a sziklán vonzó vizuális kontrasztot teremt, ami a szemet a festmény felületén való bolyongásra készteti. Szinte érezni lehet a szelíd tengeri szellőt és a hullámok halk suttogását. Ez egy festmény, amely a szemlélődésre hív, a természet szépségének csendes megfigyelése. A kompozíció erőteljes egyensúlyérzékkel rendelkezik, a szikla és a fák rögzítik a jelenetet, míg az ég tágas hátteret biztosít.