Az ösvény hívogat, sétára invitál. A napfény átszűrődik a lombkoronán, foltos árnyékokat keltve, melyek a földön táncolnak. A művész megragad egy pillanatot, egy békés közjátékot egy sűrű erdőben. Az ecsetvonások lazák és szabadok, életre keltik a jelenetet, a színek minden érintése hozzájárul az általános harmóniához.

A kompozíció magával ragad, az ösvény lágy ívétől kezdve, mely a tekintetet a távoli fény felé irányítja. A színpalettát a zöldek és a barnák dominálják, melyet a fák közül kikukucskáló égbolt hűvös kékje hangsúlyoz. A meleg és hideg tónusok kölcsönhatása a mélység és a levegősség érzetét kelti. A festmény a béke érzetét idézi, menekülést a hétköznapokból, egy helyet, ahol az ember elmerülhet a természet csendjében; szinte hallom a levelek susogását és a madarak csicsergését.